mottó

Bemutatkozás

„… nem az számít, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja.”
(1 Kor 3,7)

Iskolánk címere: Pálma és Liliom
Az egyházművészetben régi hagyomány, hogy a szenteket egy-egy (a szent élettörténetéből adódó) erőteljes és jellemző jelképpel ábrázolják.
Ezt a hagyományt folytatja iskolánk logója is: a pálmalevél és a liliom együttese. A pálma hagyományosan a vértanúság szimbóluma, a liliom pedig a tiszta és világos jóra törekvésé. A pálma Szent Gellértet, a liliom Szent Imrét idézi elénk a jelképek erejével.
A Mestert és a Tanítványt. Egyik sem értelmezhető a másik nélkül. Együtt kutatják az Igazságot, együttesen fejezik ki a Teljességet. Nemcsak Ők, ott és akkor. Nemcsak Szent Gellért és Szent Imre. De erre kap sürgető felhívást minden pillanatban minden gellértes tanár és diák egyaránt.
Pálma és Liliom. Legyen szemünk előtt; hogy amit üzen, a mi életünkben is valósággá váljon!
(Nyáry Zsigmond igazgató)
 

Iskolánk eredendően a vallásukat gyakorló katolikus családok gyermekeinek kíván szellemi-lelki és közösségi szempontból egyaránt növelő közeget biztosítani. A XXI. század elején a katolikus iskolának ugyanakkor missziós küldetése is van. Ezért felvállaljuk azt a szülői igényt, hogy a gyermek és családja az egyház közösségéhez egyre elkötelezettebben kötődjön. Ez adott esetben a katekézis kezdetét és a szentségek vételére való felkészítést is jelenti. A mi missziónk elsősorban iskolán belül ad feladatot. Mindannyiunkat állandó megújulásra és fejlődésre késztet, hiszen e nélkül hitelét veszítené minden nevelői gesztusunk.
 
Hisszük, hogy hatékony oktatás és hiteles nevelés csak a szülői ház és az iskola kölcsönös bizalmának légkörében, folyamatos együttműködés révén lehetséges. Szülő, diák és tanár nem egymás ellenlábasai, hanem közös ügyük – melynek centrumában a gyermekek, a fiatalok állnak – egymásra utalt munkatársai. A partnerséget és a helyesen értelmezett egyenrangúságot nem befolyásolhatja az a tény, hogy iskolai ügyekben a kezdeményezés joga és kötelessége elsősorban a tanáré. Természetesen a nevelőtestület él a diákság vagy a szülői kar részéről megfogalmazott minden jó ötlettel, javaslattal.
 
Missziós tevékenységünk megvalósításához elengedhetetlen, hogy az iskola tanárai, munkatársai és diákjai azonosuljanak az iskola katolikus szellemiségével. Munkatársként csak vallásukat gyakorló keresztény pedagógusokat alkalmazunk, akik életvitelükkel is példát mutatva nevelnek. A nevelési – oktatási folyamat kulcsszereplője a tanár, aki saját szakterületének jó ismerője és átadója, egyben a keresztény értékek közvetítője.
Iskolánkban megtalálhatják helyüket a keresztény értékrendet elfogadó átlagos képességű diákok és a kiemelkedően tehetséges tanítványok egyaránt. A tehetség felismerését és kibontakoztatását kiemelt feladatunknak tekintjük; Iskolánk 2014 óta a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács által regisztrált Tehetségpont.
 
Célunk olyan, szűkebb-tágabb környezetükért is felelősséget és feladatot vállaló fiatalok útnak indítása, akik felismerve saját küldetésüket hazánk aktív polgáraivá válnak; akik képesek a szeretetre és a boldogságra.
Legfőbb s legvégső hivatásunk tanítványaink üdvösségének szolgálata; hogy ne csak az Élet kihívásaira, de az Örökélet befogadására is alkalmassá váljanak.